Vissza a főoldalra  
 
 
 
   Keresés  
KüldetésünkGalériaSzavazás
Híreink
 
 
Nem átlátható a közpénz elköltése
Lokálpatrióta javaslat az alpolgármesternek
A váci Lokálpatrióták szerint a holdingként emlegetett átszervezés a közpénzek átlátható költését is jelentősen csökkenti. Annak érdekében, hogy a váci vállalkozók továbbra is meghívást kapjanak az önkormányzati munkák pályáztatásakor és egyáltalán, a pályáztatás megmaradjon a lokálpatrióták levélben fordultak Pető Tibor alpolgármesterhez 2011 májusában.

A levél megírására Ferjancsics Lászlót kérték fel, aki 2003-ban még alpolgármesterként kidolgoztatta és bevezettette a közbeszerzési értékhatárokat el nem érő városi vásárlások pályáztatási rendszerét. A belső szabályzat hatályba lépését megelőzően a városi intézmények (így a polgármesteri hivatal is) akár a többmilliós beszerzéseket is pályáztatás nélkül intézte.
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület szerint most ismét ez a rossz helyzet állt vissza, hiszen a milliárdos költségvetéssel rendelkező holdingra vonatkozóan a városvezetés „elfelejtette” kiegészíteni a közpénzek pályáztatására vonatkozó szabályzatát, és tudomásuk szerint a holding vezetése sem léptetett életbe szabályozást. Ugyanez vonatkozik a közbeszerzésekre is: itt sem kényszerítette a városvezetés az összes városi intézményre előírt szabályozást a holdingra.

Ez azért is megengedhetetlen áll az alpolgármesternek írt levélben , mert így a váci vállalkozások érdekei is sérülhetnek, hiszen például a közbeszerzéseknél csak az ajánlatok úgynevezett részekre bontása esetén pályázhatnak sikerrel.

A helyi vállalkozóknak sem minegy
A lokálpatrióták levelükben arra kérték Pető Tibort, hogy a közpénzek átlátható költése és a váci vállalkozások helyzetbe hozása érdekében a 2011. májusi testületi ülésre terjessze be a pályáztatásokra és a közbeszerzésekre vonatkozó szabályok holdingra vonatkozó kiegészítéseit.

A fideszes alpolgármester a lokálpatrióták levelére szóbeli választ adott: a részletes, írásbeli tájékoztatást későbbre ígérte. A 2010-es választási kampányban Pető Tibor egyik fő programpontja a közpénzek átlátható költése volt, így remélhető, hogy az alpolgármester beépíti a lokálpatrióták jobbító szándékú javaslatait.

Vissza az előző oldalra
 
   
 
Figyelmébe ajánljuk
Repült Vác alpolgármestere – közel millióért, luxusban
Miután megszavazta az önköltséges utazást közpénzen, busines classon utazott Japánba Mokánszky Zoltán
Tovább...
Mely képviselők randalíroztak???
Nyílt levél a kormánypártiak részére
Tovább...
Kamu volt a váci híd ígérete
Még nőhet is a Gödöllői út terhelése
Tovább...
 
             
Kapcsolat | Felhasználási feltételek
A Vácért Lokálpatrióta Egyesület hivatalos honlapja. Minden jog fenntartva. Copyright © 2011